Rákkeltő a hús?

Az elmúlt idő médiahisztije a húsról szól. Állítólag az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiadott egy tanulmányt, ami a vörös húsok rákkeltő hatásairól szól. Jómagam szerencsére nem olvastam, de egyszerű  kertészként is marhaságnak tartom. Egyúttal komoly kételyek kérdések is megfogalmazódtak bennem, ezért próbáltam több médiából is tájékozódni. Nem akartam elhinni, hogy egy ilyen világszervezet ki meri jelenteni, hogy a vörös húsok rákkeltő hatás szempontjából a legelső kategóriába, azaz a legrákkeltőbb anyagok csoportjába tartozik.

Itt valaki vagy nagyon sokat fizetett a kutatásokat, vizsgálatokat végzőknek, vagy valami félreértésről van szó.

A cikkeket olvasva az utóbbi mellett foglaltam állást, bár gyakorlott paleo életmód követőként, és az összeesküvés elméletektől teljesen nem mentesen az első mellett is tudnék érvelni. Akadt újságíró, aki szintén kételyeket fogalmazott meg a WHO tanulmánnyal kapcsolatban. További szomorú tény, hogy némely cikkben a paleo életmódot is megemlítik, mint az egyik nagy húsfogyasztást ajánló irányzatot. Szabadjára engedve a fantáziám, vajon nem arról lehet szó, hogy a sok paleo követő legyűri az addigi civilizációs betegségeit, ezáltal kilép az egészségügy kusza hálójából, leteszi a gyógyszereket, ami egyeseknek igen csak fájó pont lehet. Akinek pedig fáj, az próbál visszacsapni, erre pedig igen jó módszer egy nagy hatóságú világszervezet tanulmánya.

Szóval a cikkek kezdetben csak vörös, és fehér húst állítják szembe egymással és természetesen a vörös húst rákkeltőnek, míg a fehéret egészségesnek tüntetik fel. A fehér hús közé tartoznak a szárnyasok (csirke, kacsa, liba, pulyka stb.) és a halak. A cikkeket tovább olvasva egyszer csak a vörös húsok között is megjelenik egy burkolt különbségtétel. Megjelenik a feldolgozott hús fogalma, amelyhez többek között a szalámi, szalonna, sonka kerül. Nem is értem, miért csak ezek? Ezek lettek a legrákkeltőbb, és legüldözendőbb húsok. És ekkor megint elgondolkodtam.

Vajon akik ennek a tanulmánynak az alapjául szolgáló kutatásokat, vizsgálatokat végezték, tévedhettek?

Lehetett bennük szándékos félrevezetési akarat, vagy csak felületesek voltak?

Mit vizsgáltak, a feldolgozott húsokat, vagy a tiszta, vegyszermentes húsokat is?

Tettek-e különbséget a húsfogyasztók életmódja, szokásai között?

Vizsgálták-e, hogy a hús milyen összetevője okozta a nagyobb rákkeltő hatást?

Kik alkották a kontrollcsoportot: a fehér húst fogyasztók, a vegetáriánusok vagy más csoportok?

Kérdés van bőven, csak a válaszok hiányoznak, és gyanítom, hogy hiányozni is fognak, mert egy tudatos félrevezetésnek sosem lesz célja a teljes körű és őszinte feltárás.

A vizsgálattal egyetértve jómagam is indokoltnak tartom a feldolgozott és színhús közti különbségtételt, de még ettől is mélyebbre kell menni az igazsághoz, mégpedig az igazi bio hús, és a nagyüzemi vagy tápos vagy vegyszeres hús közti különbségek keresésében. A nagyüzemi húsban alapjában benne vannak azok az anyagok, amelyekkel az emberi szervezetnek nem lenne szabad találkoznia. Mint tudjuk, a húsok és a hozzájuk szorosan kapcsolódó zsírok kitűnően tárolják a vegyi anyagokat, azokban felhalmozódnak, amit az ember gyanútlanul elfogyaszt. Gondoljunk csak bele, hogy a színhús vegyi anyaggal terhelt, amit a feldolgozása során további vegyi anyagokkal telítünk, majd ezt fogyasszuk el. Hát hogy a fenébe ne lenne rossz az ember számára!?! Naná, hogy küzd az egész szervezetünk ezekkel a húsokkal. Kezdetben az emésztő rendszerünk, majd egyéb szerveink, amelyeket elér az anyag.

Egyáltalán nem vagyok meglepődve azon, hogy a feldolgozott húsok erősen rákkeltő hatásúak. Engem csak a tálalás módja és a nagy sumákolás zavar. Vizsgálják ki alaposan, hogy mi okozza a rákot, és ha ez megvan, akkor írják le becsülettel. A követett életmódom és annak során bekövetkezett sok-sok pozitív változásnak köszönhetően továbbra is maradok a húsok fogyasztója. Törekedve arra, hogy az elfogyasztott hús minél nagyobb hányadát magam állítsam elő, és dolgozzam fel. Az én bélrendszeremet már sikerült olyan mértékben ledarálni, hogy minden, az ember számára nem megfelelő összetevőre érzékenyen reagálok. Van, amelyikre már az étkezés során felfigyelek, míg másokat csak egy nappal később érzékelek.  Igyekszem majd ezekről is írni.

Végezetül senki ne gondolja, hogy a fehér húst fogyasztók nincsenek kitéve veszélynek. A kétkedők tegyenek egy rövid látogatást egy húscsibe farmon. És a vegetáriánusok se ringassák magukat kétes képzetekben. A zöldségek, gyümölcsök éppúgy tele vannak vegyi anyagokkal, mint az ipari húsok. A megoldás nem az élelmiszerek egy-egy csoportjának a kiemelésén és lejáratásán van, hanem a minőségi élelem előállításán.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s